Az EU tiszta vizet öntött a pohárba: Magyarország tett a legtöbbet a szegénység visszaszorításáért
Az uniós adatok szerint Magyarország vezet a régióban a szegénység visszaszorításában, és a jövedelmek is óriásit nőttek.
2010 óta a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya csökkenésbe kezdett, majd zuhanórepülésbe váltott át Magyarországon. Az unortodoxnak nevezett gazdaságpolitika teljes foglalkoztatást alakított ki, a nettó reálbérek a 2002 és 2010 közötti 13 százalék helyett 2010 után több mint 60 százalékkal emelkedtek és a beinduló, fenntartható növekedés fő haszonélvezői a családok és az alacsonyabb jövedelmű csoportok voltak. „Az Orbán-kormány 2010-ben olyan Magyarország irányítását vette át, ahol 3,7 millió ember dolgozott, ahol 73 500 forint volt a minimálbér, ahol nem létezett családi adókedvezmény vagy családi otthonteremtési támogatás, ahol a megváltozott munkaképességű honfitársainknak csak 18 százaléka kapott állást. Ma 4,5 millió ember dolgozik, a minimálbér 167 400 Ft, a családi adókedvezmény miatt 3000 milliárd forint maradt a gyermeket nevelő családoknál és már majdnem minden második megváltozott munkaképességű honfitársunk munkából tartja el magát és családját” – írta Fülöp Attila államtitkár a Facebookon. Nem meglepő, hogy a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya is csökkenésbe kezdett, az uniós átlaghoz képest háromszoros ütemben.
Címlap: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd.